István: Van itt valaki?
istván: Haló?
István: Mi ez a hely? Hogy kerültem ide?
Zsolt: Nesze! Na most szórakozz velem!
István: Hé, állj már le!
Zsolt: Most elbánok veled!
István: Ki vagy te?
Zsolt: Hol a kijárat, te szellem? Azonnal mondd meg!
István: Milyen szellem? Én nem vagyok szellem.
Zsolt: Nem vagy szellem? Azt nekem honnan kéne tudnom?
István: Hát miért lennék?
Zsolt: Bizonyítsd akkor!
István: Jó, de hogy? Csípj meg!
István: Au, fájt! Nem vagyok szellem.
Zsolt: Bocsánat. Azt hittem… Nem is tudom, mi valós, mi nem.
István: Ezt meg hogy érted?
Zsolt: Egyébként Zsolt vagyok.
István: István. Szóval?
Zsolt: Ez egy pszichiátria. Egy régen bezárt hely és a leg-leg-legrosszabb, hogy telis tele van szellemekkel.
István: Szellemekkel? Azok nem léteznek.
Zsolt: De léteznek. És ide zártak be engem. És mostmár téged is. Régóta a kiutat keresem, de nincs.
István: Ez valami hülye vicc?
Zsolt: Ezek szerint te sem, mint ahogy én sem találom a kiutat erről a hatalmas helyről, amit átjár valami erő, amit a szellemek irányítanak. Szellemek, akik nem engednek ki innen, akik bezártak ide engem. És most már bezártak téged is.
István: Ez lehetetlen. Kell valami kijáratnak lenni, egy főbejáratnak.
Zsolt: Hát, vanni van, de zárva az összes. Akárhányszor próbálkoztam, elvakított valami fehér fény és újra itt. Ezek a szellemek nagyon magányosak lehetnek. Vagy csak a saját szórakoztatásukra vagyunk itt, vagy nem tudok jobbat kitalálni, de nem is érdekel, tudod? Ki akarok jutni innen minél hamarabb.
István: Ablakok?
Zsolt: Azt hiszed, nem próbáltam? Felesleges.
István: Törjük be!
Zsolt: Ne ne ne, várjál, csak zajt csapsz vele. Ide hívod a szellemeket.
István: Csapdába estünk. De mégis mit csináljunk? Lehet, hogy ez egy tv műsor?
Zsolt: Látom, még mindig nem hiszel a saját szemednek. Előbb vagy utóbb rá fogsz jönni. És kívánom, hogy utóbb.
István: Akkor össze kell fogni.
Zsolt: Ez milyen jó ötlet. És még hányan javasolták. De mind cserben hagytak.
István: Várj, mi az, hogy hányan? Vannak itt még mások is?
Zsolt: Hát, akadnak. De szerintem mind szellem, akárhányszor találkoztam velük, a bolondját járatták velem. Csapdába csaltak, hazudtak. Semmi hasznosat nem mondtak. Elhatároztam, akármelyikkel találkozok, kiverem belőle a kiutat.
István: Még jó hogy engem nem intéztél eL.
Zsolt: Hát bocs. Na mindegy leszünk barátok?
István: Lehetünk.
Zsolt: Akkor húzd ki magad. Háháá, tetszik a sapkád. Nekem adod?
István: Hát,ha már elvetted tőlem.
Zsolt: Van egy jó ötletem. Én megnézem az épület keleti szárnyát. Te megnézed nyugatit. Bárki bármit lát, itt találkozunk.
István: Jó.
Zsolt: Sok sikert barátom.
István: Te egy szellem vagy?
Ketreces: Faguriga legyek, ha szellem vagyok. Te ki vagy?  Azok közé tartozol, mi? Ne is szólj hozzám.
István: Én csak ki akarok jutni..
Ketreces: Akkor nem vagy olyan okos, ha nem találsz ki. Tudod mit? Beszélgetek veled, ha felelsz egy találós kérdésemre.
István: Jaj, ne már.
Ketreces: A király hozzászól a lefejezás előtt álló bűnöshöz: Mondhatsz valamit. De ha hazudsz lefejezlek. Ha igazat mondasz, felakasztalak. Mit mondott, hogy a király végül elengedte?
István: Na jó (ha hazudik lefejezi, ha igazat mond felakasztja, ha hazudik lefejezi, ha igazat mond felakasztja, mi a megoldás, ha hazudik, ha igazat mond. Mindenféleképpen meghal. Mi lehet, mi lehet? Megvan!)
István: Engem most lefejeznek.
Ketreces: Tényleg?
István: Igazat mondott. Tehát akkor fel kéne akasztani. Viszont őt le akarják fejezni. És nem hazudott. Így hát a király elengedte.
Ketreces: Okos vagy. Akkor el is engedhetsz innen.
István: Na ide figyelj. Hol kell kijutni?
Ketreces: Te segítesz nekem, én segítek neked. Tetszik a program?
István: Nem. Először te segítesz. Megmondod, hol a főbejárat. És majd utána kiengedlek.
Ketreces: Jó jó jó, csakhogy én nem tudom, hol a kiút. Olyan régóta vagyok itt. De a doktor bácsi. Aki berakott ide. Ő tudhatja.
István: Hol van?
Ketreces: Jaj az agyam. Valamelyik emeleten rendel. Azt hiszem. Biztosan megtalálod.
István: De ha a bolondját járatod velem...
Ketreces: Ez az, szabad vagyok, szabad.
István: Várj.
Ketreces: Hová tűnt?
Zsolt: Mi volt ez a ricsaj?
István: Itt volt az előbb egy nő. Most futott el. Nem láttad?
Zsolt: Nem, milyen nő?
István: Ebben a szobában volt egy ketrecben.
Zsolt: Óó, az a kettyós. Azt kiengedted? 
István: Most már mindegy. Ismered?
Zsolt: Én is találkoztam vele, de csak fárasztott a hülyeségeivel. A bolondokat nem szabad kiengedni. Azért vannak bezárva, mert oda valók. Mindenki ott van, ahol lennie kell.
István: Ezt gondolod? És nekünk? Vajon itt kéne lennünk? Szerintem nem. Viszont mondott egy lehetséges opciót. Egy doktor. Aki állítólag itt van az épületben. Lehet, hogy tudja, hogy jutunk ki innen.
Zsolt: Én átnézem a kórház felső emeltét, te nézd át az alsót. Az a gyorsabb. De előtte üljünk le egy kicsit. Kiújult az isiászom.
Zsolt: Nem érzem a lábam. Egész nap annyit mentem a semmiért. Ez az erő direkt állja el előlünk a kiutat. Csak tudnám, hogy ezek a fránya szellemek mi alapján választottak ki minket a játszótársaiknak.
István: Fogalmam sincs, de én nem fogom itt elpazarolni az időmet.
Zsolt: Hát időnk az van. De közösen túl fogunk járni az eszükön. Abban biztos vagyok. És amúgy te mivel foglalkozol?
István: Cirkuszban…
Zsolt: Cirkuszi bohóc voltál? Akkor már sejtem, miért vagy itt.
István: Neem. Légtornász.
Zsolt: Azta. Igazi tehetség vagy. Én meg zenész vagyok. Na mutass valamit!
István: Mégis mit?
Zsolt: Nem tudom. Igen igen ezaz. Nyomod!
István: Hallod ezt?
Zsolt: Hogy mit?
István: Valahol szól a telefon.
István: Haló?
Telefon: A kórház?
István: Igen, azt hiszem. 
Telefon: Csak tudni akarom, hogy jól vagy-e.
István: Én jól. De ki maga?
Telefon: A doktor bácsi már vár.
István: Haló?
Zsolt: Ki volt az?
István: Fogalmam sincs. De meg kell találunk az orvost. Úgyhogy menjünk.
István: Mi a...?
Orvos: István. Jöjjön be, üljön le oda.
István: Honnan a fenéből tudja a nevem?
Orvos: Kiscella István. Minden csütörtökön. Nem emlékszik?
István: Nem. Ez biztos valami tévedés. Én nem jártam itt. Főleg nem minden héten. Nekem azt mondták, tudja hol a kiút.
Orvos: Rájött már, mi zajlik magában? És a gondolataiban?
István: Hol a kiút?
Orvos: Úgylátom kezdenek felszínre törni az indulatai. Ismerje meg önnmagát és kijut.
István: Nem nagyon értem, amit mondani akar.
Orvos: A kommunikáció fontos eleme, hogy nem várhatja el tőlem, hogy tudjam a gondolatát, hanem saját maga mondja el bánatát, óhaját, félelmeit, fájdalmát, érzését még akkor is, ha az ön számára ez kellemetlen.
István: Miről beszél?
Orvos: Mondja el, hogy került ide. Mire emlékszik? Hadd segítsek.
István: Nem emlékszem.
Orvos: Gondolkozzon.
István: Dolgoztam.  Cirkuszban. Főpróba volt. Fölmásztam a kötélre. Volt vagy 3 méter magas. Es leestem. A hátam.
Orvos: Fáj még?
István: Igen… Vagyis nem. Össze akar zavarni.
Orvos: István. Ön nincs jól.
István: Miért, maga szerint mi bajom van?
Orvos: Azt hiszi, hogy valakik bezárták ide. Állítólag a szellemek. És nem akarják kiengedni.
István: És ezt honnan tudja?
Orvos: Már nem egyszer megbeszéltük.
István: Csak mondja meg, hogy hol a kiút és már itt sem vagyok.
Orvos: Nem tudok mást mondani. Az ajtó ugyanott van, ahol eddig. Megismeri önmmagát, szedi a gyógyszereit és mindenre választ fog kapni.
István: Köszönöm szépen. A játéka nem sikerült szellem.
Orvos: Szellemek nem léteznek… Csak a képzeletében.
Zsolt: Na megtaláltad az orvost?
István: Meg. De semmire sem jutottam. És még fel is bosszantott.
Zsolt: Mi történt?
István: Hát, az történt, hogy mindenról volt szó, csak arról nem, amiről kellene. 
Zsolt: Utálom. Nem is, inkább gyűlölöm az orvosokat.
István: Ha szellem, esze ágában sincs kiengedni. Helyette ismerjem meg önmagam..
Zsolt: 	Micsoda? Ezt mondta?
István: Pontosan ezt.
Zsolt: Eszedbe se jusson. Semmiféleképpen se fogadd meg, amit mondott.
István: Miért? Mit tudsz, amit én nem?
Zsolt: Én már találkoztam önmagammal. Kétszer is. Nem tudom, miféle szellem volt. De a hatalmába kerített. Először csak beszélt hozzám, aztán hirtelen megérintett. Olyan szürreális élmény volt az egész. Olyan ijesztő. Egy magas épület tetejéről csak zuhantam és zuhantam lefelé a mélybe. Lepergett előttem az életem. Szerintem, ezek a szellemek a saját végzetüket akarják ránk vetíteni. De én ebből nem kérek.Biztosan nem. Ha még egyszer meglátok egy szellemet, olyat teszek, amit magam is megbánok.
István: Inkább ne háborúzz önmagaddal. Az sosem jó.
Zsolt: Csak verd ki a fejedből azt, amit az orvos mondott. Láttam egy ajtót a földszinten, amit föl lehetne fesztíteni. Szedjük szét és tipli.
Zsolt: A büdös…
István: Ki vagy?
Tolószékes: Nem mindegy? Sokkal fontosabb kérdéseket kellene feltenni és megválaszolni. Nincs annyi eszetek, hogy legyőzzétek őket.
István: Azért csak próbálkozunk.
Tolószékes: Engem ide zártak ebbe az átkozott székbe. Azelőtt versenyfutó voltam. Nekem ez a legrettenetesebb.
István: Tudsz valami használható információt mondani?
Tolószékes: Értelmetlen, hisz, mint mondtam, nem tudtok semmit tenni.
Zsolt: Ne idegesítsd. Ha tudsz valami hasznosat, mondd el. Ha nem, menj a fenébe.
István: Higgadjunk le. Van egy ajtó. Megnézzük, nyitható-e. Gyere velünk.
Tolószékes: Nem fog menni.
Zsolt: Na jó. Nekem ebből elegem van. Megyek. Megszépítkezek, hogy jól nézzek ki, amikor jön értem az agyvérzés.
István: Ha te feladtad, az nem az én gondom. De én nem fogom feladni.
Tolószékes: Na jó. Az alagsorban a főkapu nyitva. Láttam.
István: Szóval az alagsor. Ha sikerül, visszajövök és kiviszlek innen.
Zsolt: Na, kiborítottad a székéből?
István: Van egy nyitott ajtó. Lenn az alagsorban.
Zsolt: Hogy hol? Na, azt nem. 
István: Miért nem?
Zsolt: Kizárt dolog. Más utat kell választani. Hidd el. Túl veszélyes.
István: Méltányolom az aggodalmadat, de akkor kifejtenéd bővebben hogy miért nem? Vagy pontosabban miért ezt sem?
Zsolt: Azért, mert ott van lenn minden rothadó, romló fertő. Minden mocsok szellem. Figyelj, ha lemész oda, nem jutsz ki élve. Ez a tolószékes, nyomorék kripli is egy szellem. Csapdába akar csalni minket, nem tudom jobban elmondani. Nem veszed észre? 
István: Miért van az, hogy bármi, amit mondok vagy teszek, te mindig ellenzed? A ketreces idiótát miért engedtem ki? Az orvos javaslatát ne fogadjam meg. Most meg nehogy lemenjünk a pincébe, hátha kijutunk. Csak szaladgálunk itt, mint a mérgezett egér. Kezdem azt hinni, hogy te miattad vagyok itt.
Zsolt: Aha. Szóval ezd gondolod. Tudod, én meg pont az ellenkezőjét. Szerintem meg te miattad kerültem ide. Mert mióta itt vagyok, az összes információ, amit mondtál olyan, amit az ellenségemnek se kívánnék. Érted? Mert te vagy az oka mindennek! Mert mióta itt vagyunk, semmi olyat nem tettél, ami hasznunkra vált volna.
Zsolt: Ha lemész azon a lépcsőn, 3 lehetőséged van. Elfutsz, elbújsz vagy meghalsz. 
István: Lemegyek.
Zsolt: Jó, de rám ne számíts.
István: Zseniális.
István: Ki kell jutnom innen.
István: Haló?
telefon: Haló? 
István: Ki maga?
Telefonhang: Hehehe. Milyen érzés?
István: Micsoda?
Telefonhang: A reménytelenség. Hogy bármit teszel, fogoly vagy.
István: Na, ide figyeljen. Nem tudom, ki maga, nem tudom, mit akar. De meg fogom találni a kiutat.
Telefonhang: Sok szerencsét hozzá.
Hang: Erre gyere.
István: Ki szólt?
Hang: Kövesd a hangom.
Vizió: Helló.
István: Maradj ott, ahol vagy. 
Vizió: Nem jó, hogy ilyen ellenséges vagy.
István: Ha segíteni akarsz, örömmel meghallgatok minden információt.
Vízió: A doktor bácsi tanácsát ideje lenne megfogadni. Pedig elmondta érthetően. Amíg gőzöd sincs önmagadról, addig itt maradsz.
István: Már annyi mindent próbáltam. De nincs kiút. Ha van is, lehetetlen megtalálni.
Vízió: Akkor találd meg a lehetetlent. És utána minden olyan lehetségessé válik. Csak az a baj, hogy én te vagyok. És, ha te nem tudod a választ, akkor én sem tudom elmondani. Ez van. 
István: Már mindent próbáltam, de nem megy. Olyan érzésem van mint hogyha, ez a hely beszippantana.
Vízió: Látom, nem vagy a helyzet magaslatán.
István: Nem megy. Nem! A hatalmatokba kerítettetek. Segíteni szeretnél? Akkor segíts! Kérlek.
Vízió: Találd meg azt a szobát, amiben van két fa vitrin. Benne nagyon sok dokumentummal. Ha meglátod, fel fogod ismerni. A többit magadban kell rendezned vagy véged. És most hadd segítsek.
Zsolt: Takarodj innen. Hozzád ért? Megvan a kijárat! 2 suhanc bemászott az épületbe, de úgy megijedtek tőlem, hogy egyből elszaladtak. Viszont az ablakot nyitva hagyták. Gyerünk. 
István: Várj!
Zsolt: Mi a fenét csinálsz? Mennünk kell! Mit keresel?
István: Nem tudom. Lehet hogy semmit.
Zsolt: Nem hiszlek el…
István: Megvan!
Zsolt: Hála istennek.
Zsolt: Nézd! Ott van!
István: Hát akkor, kinn találkozunk!
István: Most mi lesz?
Kaszás: A halál ellen nincs orvosság!
István: Megint itt? De kijutottam. Mi történt?
Zsolt: Ki kell, hogy ábrándítsalak. Nem sikerült.
Zsolt: Gyere. Van itt valaki!
Zsolt: Figyeld csak! Én meguntam, tudod? Nem hagyom magam többször becsapni. Vissza kell vágni ezeknek az átkozottaknak.
Zsolt: Hé, te! Ha szellem vagy, készülj fel a legrosszabbra. Nincs apelláta! Ne fordíts nekem hátat, amikor hozzád beszélek. Ne akard, hogy eldurranjon az agyam. Figyelsz egyáltalán? 
István: Elég.
Zsolt: Ha kijutok innen, felgyujtom ezt az egész kócerájt és vége lesz a játszótereteknek!
István: Elég! Hagyd békén.
Zsolt: Mi? Most mi van?
István: Már minden világos.
Zsolt: Te, én ezt nem értem.
István: Meghaltunk. Azért nem lát. 
Zsolt: Mit beszélsz? Te teljesen megőrültél, az ég szerelmére.
István: Ez az igazság. Most állt össze a kép.
Zsolt: Nem, neked elment az eszed.
István: Mindenki meghalt, akivel itt találkoztunk. Itt ragadtunk. Ki ezért, ki azért. Mi talán… Talán megszállottan kerestük a kiutat. Egy ablakot. Egy ajtót.
Zsolt: Nem, én nem haltam meg. Ilyen nincs! Megbolondultál te is. A szellemek megzápították az agyadat. Megzápították. Ez egy jó szó, ezt levédetem.
István: Nézd. Ez az én kórlapom.
Zsolt: Nem hiszem el. Ez paranoid képzelgés. Azt sem tudod, hogy mit beszélsz. És pontosan tudom, hogy ezért innen soha nem fogsz kijutni .
István: Én már tudom, hol a kiút.
Zsolt: Hazudsz. Ezt nem fogadom el. Hagyj békén. Tudod mit? Tartsd meg a hülye sapkád. Nem vagyunk többé barátok.
Zsolt: Én ki fogok innen jutni. Ezek szerint nélküled. És tudod, ezt mind csak magadnak köszönheted. 
István: Szerencsétlen flótás.